..Reá "kéklőn" mosolyog az ég...

Ma is mindannyiunkra kéklőn mosolygott az ég, nemcsak Luther-rózsánk kis verséből, hanem az emberek sokaságának szívéből...
Április 2. nem csak egy nap a naptárunkban...hanem az autizmus világnapja...

A képen látható karkötőt nekem készítette az egyik kis hittanosom, melyet ma ismét viseltem...ő tervezte meg, ő formálta meg kis kezeivel és ő festette be kék színre...egyformák ezek a kis kövek, de mégis mindegyik mintha más lenne...így szép, így kerek, így vannak egymás mellett...és mi kötötte össze őket?
A SZERETET....

Egy szép énekünk sorai is ezt tükrözi:

A másik ember más, mint én, Akárhol él a föld színén. És mégis ember mindahány - A levél mind levél a fán.

Ha Krisztus Lelke egyesít, Bontsuk ki bátran színeit! De minden szín dicsérje őt Vonzón a nagy világ előtt!

(Evangélikus Énekeskönyv 472. énekének 1. és 4. verse)

- Hogy vannak? Hogy vagytok?

S a kérdésre kérdés a felelet:
- Hogyan is lehetnénk?

A válaszunk mégis benne van, benne lehetne ebben a pár szóban:

"Így állunk a holnap előtt,
hogy a Tiéd, s bármit, de jót hoz.
Adjál, Urunk, hitet, erőt
az erőnkön felül valókhoz!" (F. L.)

Este 7 órakor ismét megszólaltak harangjaink... Hogy együtt legyünk... Hogy érezzük, nem vagyunk egyedül...
Bementem az üres templomunkba, és az oltár előtti térdeplőn összekulcsoltam én is kezeimet....
Az ámen után ez a dal férkőzött be a szívembe....

Későre jár, elég volt már
A napnak terhét hordani,
A sok üres szót mondani,
Későre jár, az otthon vár.

Örök lakásom nincs nekem,
Ahol Te vagy, ott a helyem,
Ó, igen, oh igen...

Későre jár.....

A kép tegnap készült. .. amikor egy kampó a "kap"csolatunk... Reményt adó, mosolyt előcsalogató...